Mennyire vegyük komolyan az érzelmeinket?

Mennyire vegyük komolyan az érzelmeinket?

Véleményem szerint a tetteink által jutunk egyről a kettőre az életben, és sajnos vannak helyzetek, amikor az érzelmeink lehetnek a bennünk lévő gátak. Emiatt halogatjuk, vagy akár le is beszéljük magunkat arról, hogy egy korábbi elhatározásunkkal a tettek mezejére lépjünk.

Mennyire vegyük komolyan az érzelmeinket? - ezen gondolkodtam a napokban. 

Véleményem szerint a tetteink által jutunk egyről a kettőre az életben, és sajnos vannak helyzetek, amikor az érzelmeink lehetnek a bennünk lévő gátak. Emiatt halogatjuk, vagy akár le is beszéljük magunkat arról, hogy egy korábbi elhatározásunkkal a tettek mezejére lépjünk.

Mik lehetnek ezek az érzelmek? Félelem, szorongás, aggodalom (...) és még sorolhatnám. Mindenkinél és minden helyzetben más az a bizonyos “zavaró érzelem”, de egy biztosan közös: nehézkessé teszi, vagy meggátolja azt a fontos mozzanatot, amikor csupán meg kellene tennünk az első lépést. Miért? Mert bizonyosságot akarunk. Azt akarjuk, hogy biztosan jól süljön el a dolog, különben szembesülnünk kell a csalódás fájdalmával, és ez stresszt okoz. Soha nem  az  esemény  aggaszt  minket, hanem az esemény  előérzete, és a belső ellenállás. Ez a tagadás  pszichológiai  jelensége, és ez hatalmas mennyiségű lelki nyugalmat emészt fel.

Mit tehetünk ilyenkor? Szerintem azt, hogy nem vesszük komolyan az érzelmeinket. Legyünk bátrak és cselekedjünk azonnal. Bátornak lenni nem azt jelenti, hogy nem félünk, nem aggódunk, vagy hogy nincs bennünk bizonytalanság, hanem azt, hogy a félelmeink vagy egyéb gátló érzelmeink ellenére cselekszünk, hiszen már elhatároztuk magunkat, vagy épp az élethelyzet úgy kívánja. 

Legtöbbször nincs garancia arra, hogy végül jól sülnek el a dolgok, benne van a pakliban az is, hogy meg kell küzdenünk a csalódás fájdalmával, de legalább megtettük, amit elhatároztunk, vagy amit a helyzet megkövetelt tőlünk. Gyávasággal már egész biztosan nem vádolhatjuk magunkat, és más sem minket.

És mi van akkor, ha mégsem cselekszünk? Semmi! Az élet megy tovább. A hibázás, botlás nem jelenti egyértelműen a feladást, de ha az önbizalmunkat, önbecsülésünket fejleszteni, erősíteni szeretnénk, akkor nem árt önvizsgálatot tartanunk: 

  • Miért - mi az oka, hogy - nem cselekedtem?
  • Mennyire volt komoly az elhatározásom? 
  • Elhatároztam magam, csak nem mertem vállalni a kockázatot?
  • Miért - mi az oka, hogy - nem mertem vállalni a kockázatot?
  • Mit nyerek, ha legközelebb cselekszem?
  • Mi veszíthetek, ha nem az általam elvárt módon sülnek el a dolgok?
  • Mi az, amiből motivációt nyerhetek?
  • Mi az, amit tehetnék, hogy minimalizáljam - vagy elkerüljem az esetleges veszteséget?

Tegyük fel magunknak ezeket a kérdéseket, és válaszoljunk őszintén, majd lépjünk a tettek mezejére! 

Biró László
Biró László

Én a kiegyensúlyozottságban, a belső nyugalomban hiszek, ami ellentéte a görcsös akarásnak. Meggyőződésem, hogy ebben az állapotomban van a legnagyobb esélyem arra, hogy minél többször átélhessem a boldogság érzését.